|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Okos István 2003. április 8.Az Arad megyei Selénd községhez tartozó Dezsőháza 120 magyar lakosa a külvilágtól szinte teljesen elzártan él. Dezsőháza elfelejtett magyar falu. Nincs autóbuszjárat, nincs patika, a legközelebbi orvoshoz Seléndre kell gyalogolni két kilométert. Domokos István, Dezsőháza egyetlen községi magyar tanácsosa elkeseredésében levelet írt Arad prefektusának, amelyben részletesen kifejtette a falu gondjait. Akármilyen javaslatot tett tanácsi üléseken, mindent leszavaztak a román tanácsosok - mondta. Az aradi prefektus válaszlevele a mellébeszélés klasszikus példája. Segíteni nem tud, de emlékezteti Domokost, hogy az iskola vagy kultúrotthon megjavítása a helybeliek feladata. Az egyetlen, még megmaradt közösségi létesítmény, a kultúrotthon tetőszerkezete tavaly beszakadt. Ablakok, ajtók hiányoznak. A kicsiny színpadon tíz évvel ezelőtt volt utoljára előadás. Nincs, ahol a falu 120 magyarja összegyűljön. Nincs magyar oktatás. A gyerekek kiszorultak az iskola nagyterméből. A nagytermet az annak idején ideiglenesen beköltöztetett moldvai vendégmunkások szétverték, az iskola magyar könyvtárát, régi iratait az udvarra hordták és elégették. A vendégmunkások később kiköltöztek átmeneti lakhelyükről. A fiatalok menekülnek Dezsőházáról. A Máltai Segélyszolgálattól segítség csak néhány embernek jut, akik tűzközelben vannak. Nem akarnak a helyeikkel dolgoztatni, a moldvai munkaerő olcsóbb, igénytelenebb, ráadásul megváltoztathatják Dezsőháza nemzetiségi összetételét. /Irházi János: Dezsőháza. Akiket a délibáb is elkerül. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./2007. július 13.Erdélyország az én hazám címmel bocsátotta útjára a magyarországi Domokos Alapítvány azt a meghívót, amely nagy sokadalomba, világtalálkozóra hívja az Erdélyből elszármazottakat és az Erdély-szimpatizánsokat. A találkozót, amelynek hangsúlyozottan kulturális-fesztivál jellege lesz, augusztus 18–20-án tartják Verőcén, a Csattogó völgyben. A Szovátáról elszármazott Domokos István az egyik ötletgazda. Úgy találta: szükség lenne egy alkalomra és helyre, ahol a szétszóródott erdélyi magyarok és a velük szimpatizálók évente egyszer családias hangulatban találkozhatnak. Helyszínül azért választották Verőcét, mert a település polgármestere, az erdélyi Bethlen dinasztia egyik sarja, Bethlen Farkas lelkesedéssel karolta fel a kezdeményezést. A rendezvény fővédnöke Cselényi László, a Duna TV elnöke, a háziasszony szerepét Széles Anna művésznő tölti be. Mindketten kolozsvári kötődésűek, úgyszintén Tőkés Erzsébet is, aki szintén jelen lesz és a Házsongárd Alapítvány áldozatos munkájáról tart majd előadást. /Tatár Zoltán: „Erdélyország az én hazám” = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./2007. november 12.Tőkés László független EP-képviselő-jelölt november 10-én Kolozs megyében folytatta kampánykörútját, amelyre ez alkalommal a Fidesz részéről Németh Zsolt kísérte el. A püspök Magyarfenesen és Aranyosegerbegyen találkozott a választókkal, az esti órákban Désen lakossági fórumon vett részt. Magyarfenesen a püspök az őt jelenlétükkel támogató értelmiségiek láttán megjegyezte: ezekből összeállhatna a brüsszeli nagykövetség, amelyet az EP-be való bejutása esetén kíván létrehozni. Juhász Tamás professzor az egyházi autonómiát testesíti meg, Csetri Elek történészprofesszor a hiteles erdélyi magyar történelmet és az egyetemi életet, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a határok feletti nemzetegyesítést, Csép Sándor televíziós szakember a magyar médiát, a püspököt fogadó Okos István lelkész és Bárdos Csaba volt alpolgármester a helyi érdekeket, a magyar közösséget jeleníti meg, Szilágyi Zsolt pedig a kigombolt ingű temesvári forradalmárokat juttatja eszébe, sorolta Tőkés László. Németh Zsolt szerint az erdélyi magyarság az elmúlt másfél évtizedben nem folytatott önálló külpolitikát, ez viszont megszülethet most az EU-ban. Ha így lesz, az visszahat majd a közösség követeléseire – az autonómia, az egyetem vagy az egyházi ingatlanok visszaszerzése ügyére. Ezt a politikát olyannak kell művelni, aki eddig is ezt tette, aki a legalkalmasabb erre – mondta a magyarországi politikus. /Közéleti találkozó Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./2008. december 6.A magyar irodalom történeteinek szerkesztői a történeti helyzetekre adott válaszokat és a művek hatástörténetét állítják vállalkozásuk előterébe. Az kerül szóba, amit e munka szerzői lényegesnek vélnek a magyar örökség megőrzése szempontjából. Amiről nem esik szó, azt kevésbé fontosnak gondolják – így igazít el az Előszó. A Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében megjelent A magyar irodalom történetei című munkáról van szó. A 20. századi magyar irodalomról szóló fejezetek szerzőit célirányosan választották ki, egyetlen szemléleti irány változatai kaptak lehetőséget irodalomtörténet-írásra. Zavaró a kötet egészének elképesztő tematikai, szemléleti, terjedelmi és módszertani aránytalansága. Ady Endréről szóló részben nincs szó az Új s új lovat, Az eltévedt lovas vagy az Ember az embertelenségben című versekről. Nem említik Móricz Zsigmond Erdély trilógiáját, Babits Mihálynál a Jónás könyvét. Egyetlen Németh László-regény és -dráma említése sem kapott helyet a vaskos kötetben. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténete „az újabb magyar líra egyik legnagyobb alkotásának” minősítette, ennek ellenére ez a vers csak néhány sort kapott az irodalomtörténetben, továbbá Illyés Gyula költészete is hiányzik a kötetből. Sütő András regénye, az Anyám könnyű álmot ígér sem kapott említést. Nagy művészeket teljesen mellőztek, miközben jelentéktelen alkotók kapnak néhány sort. Érthetetlen Tamási Áron szépirodalmi munkásságának kihagyása. Az Ábel a rengetegben irodalmunk klasszikus értéke, éppúgy, mint Tamási legjobb novellái és színpadi játékai. Hiányzik Kányádi Sándor, de Szilágyi István művei sem kaptak helyet A magyar irodalom történeteiben. Szemléleti elfogultság, hogy a sok folyóiratportré között sem a Válasz, sem a Magyar Csillag nem kapott helyet. Juhász Ferenc, Nagy László, Kormos István és Csoóri Sándor egyetlen tanulmányba foglaltan szerepel, „az 1945 utáni költői népiesség” kategóriájába sorolják őket. Együtt sem kapnak annyi helyet a kötetben, mint például a külön-külön tanulmányban elemzett Domokos István, Kertész Imre, Bodor Ádám és még sokan mások. Az avantgárd és neoavantgárd jelenségek aránytalanul nagy helyet élveznek a kötet sok írásában. A szemléleti elfogultság tüntető dokumentuma az, hogy Nagy Gáspár művészetét csak azért említi a kötet egyik tanulmánya, mert egy ironikus verse, az ún. nyelvkritikus költészet manifesztumának rekonstruálása eredeti dánból és honi sajt(ó)ból „a neovantgárd poétika lényeges jegyeit mutatja fel”. A határon túli magyar irodalmakat nézve is az elképesztő aránytalanság és szemléleti elfogultság jellemzi a könyvet. (Görömbei András: A másik magyar irodalom (Vázlat), Kortárs, 2008. szeptember) /B. D. : Milyen legyen? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./2009. június 29.A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyerte a magyar színházak 21. kisvárdai fesztiváljának fődíját, amit a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium ajánlott fel. Az erdélyi társulat Tamási Áron Csoda című darabját játszotta a tíznapos rendezvényen, amelyen huszonöt társulat (romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai és hazai) lépett a zsűri és a közönség elé. A szakemberekből álló bírálóbizottság további hat előadást is díjazott, s elismerésben részesítette a Szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, a kassai Thália Színház, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, valamint a temesvári Csíky Gergely Színház társulatát. Különdíjat kapott az Újvidéki Művészeti Akadémia és az Újvidéki Színház közös produkciója, Domokos István Tavasz mű darabja. A közönség díját a kassai teátrum Rostand Cyrano de Bergerac című előadása nyerte el. Életműdíjat kapott Farkas Ibolya, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve Kovács Frigyes, a Szabadkai Népszínház színművésze. /Sepsiszentgyörgyi siker Kisvárdán. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./2010. december 4.A szálfaember dalaiFél évszázada, egy rózsafakasztó napon éppen kaszált az út mentén és dalolt az énekes madarakkal, amikor egy arra járó személygépkocsi fékezett a közelében. Marosvásárhelyre hívták énekelni. 1956. október 1-jén alakult meg az Állami Székely Népi Együttes. A 140 tagú, fegyelmezett előadói közösség az évek során eljutott a művészi érettségig. Országosan elismert, népszerű alkotókká váltak az együttessel induló karmesterek, koreográfusok és énekszólisták: Szalman Lóránt, Birtalan József és Birtalan Judit, Szarvady Gyula, Székely Dénes és Domokos István, Orbán Irma kosztümtervező Tóth Erzsébet és Széllyes Sándor, Maria Precup, Balogh Dénes, Kerestély László és sokan, nagyon sokan mások. Balogh Dénes (1933. március 15–2005. december 10.) a közönség egyik kedvence, a népdal és magyar nóta csodálatos hangú, kiváló tolmácsolója. Telt házak jutalmazták vastapssal népdalait, katonadalait, nótáit, csodálták szálfatermetű kiállását, érces zengésű orgánumát. Hangjától megelevenedtek a ringó búzamező, kinyíltak a mezei virágok, illatoztak üdezöld, tarka rétek. Vele zengett a magasság, napfelkeltétől napszentültéig. Dalos társa, jó barátja, Széllyes Sándor így emlékezett: Alsóboldogfalvi gyerek: posztónadrágban, csizmában, szép, nagydarab, derék férfiember; a lányok és az asszonyok haltak meg érte, a hangja is jó volt, benne volt a dal az alkatában, a székely vérében. Amint bejött a színpadra, az már fél siker volt, utána jött a többi, a szilaj dalok. Bombasikere volt, szerették az asszonyok, ő is szerette nőket meg a jó bort, nagyon jó barát volt, teljes életet élt. Le a kalappal!" Több száz helyszínen több száz dal csendült fel az ajkáról, s ezek mindenikében ott lüktetett szenvedélyes élet- és népszeretete, kiállása székely feleiért. Akik tapsolhattak neki, azok emlékezetében hangjához társul a betyáros kiállás, a fölszegett fej dacos büszkesége is, amellyel a világ kihívásait fogadta. Velünk van Ő: bajtárs a bajban, koma az örömben – vigasztal és fölvidít. Szívbéli erő sugároz. Bölöni Domokos, Népújság (Marosvásárhely) 2015. február 10.Aprócska feltámadásokFebruár 7-én, szombaton tartották a korondi Firtos művelődési egylet Hazanéző című folyóiratának újabb bemutató estjét Marosvásárhelyen. Az eseménynek az Unitárius Egyház Dersi Jánosról, az egyház nagy jótevőjéről elnevezett, Bolyai téri tanácsterme kínált otthont, a házigazda, Nagy László lelkész önzetlen közreműködésével. A rendszerváltozás hozta szabad szellemi légkörben számos új kiadvány született, a művelődési egyesületek, körök, alapítványok örökérvényűnek szánt névjegyeiként. Az elektronika "győzelmével" a nyomtatott sajtó legkorábban ezekben a körökben múlt ki, és jobbára elenyésztek a működtető szerveződések, és a kiadókra is rájár a rúd. A korondi Hazanéző dacol az idővel. Ambrus Lajosnak és helyi hazafi társainak köszönhetően fölveti a fejét, mint Tompa László magányos fenyője, és történjék bármi is: megjelenik! Olvasótábora széles, Budapestig, Vancouverig, Melbourne- ig, sőt Fenyőkútig és Pálpatakáig terjed: tudnak róla, emlegetik, idézik, és nem ritkán a széles világba jelle-gült korondiak büszkén párosítják a portéka mellé, mert van annyira mutatós, mint a pompás népi kerámia. Jól teszik hát, akik szólnak, hogy jó hazafelé tekinteni, legyen bárhol az otthonod. Boldog az elme és a szív, mikor azt lükteti s dobogja: szülőföldem, szerelmem. A lap fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából antológia jelent meg a köréje gyülekező szerzők műveiből. Így éppen huszonöt írás kapott helyet A szülőföld szerelme című gyűjteményben, melyet Ambrus Lajos főszerkesztő ismertetett felvezetőjében. Kedei Zoltán festőművész elkészítette a szerzők portréit, ezeket két hétig tekinthetik meg az érdeklődők a színhelyen. Az antológiát több székelyföldi településen is bemutatták, ezúttal a következő szerzők szólhattak a népes közönséghez: Ráduly János író, néprajzi gyűjtő, Kedei Zoltán festőművész, Demeter Erika korondi unitárius lelkész, író, Józsa János keramikus művész (aki értékes képzőművészeti gyűjteményét adományozta a korondi galériának), Molnos Ferenc korondi születésű szovátai író, festő, újság- és tévészerkesztő, Bölöni Domokos marosvásárhelyi író, szerkesztő, aki 1973-tól tizenhét éven át működött pedagógusként a híres sóvidéki településen. A mindvégig oldott, kedves hangulatú találkozás jó alkalmat kínált azok számára is, akik egykor elkerültek otthonról, akik hosszú évek óta nem találkozhattak földijeikkel. Hogy csak két kitűnő korondit említsek: öröm volt látni Orzánné Ambrus Erzsébetet, a Székely Népi Együttes egykori táncosát, aki százat tudott fordulni hajdanán; Domokos István koreográfust, táncmestert, aki három évtizedig vezette a tánckart, ő a Bolyai Tudományegyetemet cserélte föl a táncegyüttessel. Múlnak az idők, de a szülőföld szeretete ott lebeg az emlékezet fölött. Páll Lajos nélkül nincs Korond. Ha mégis, akkor nem az. Mint valami szigorú patrónus, figyelte a falról népének ezt a küsded gyülekezetét az ecset és a szó nagy sóvidéki művésze. Végre nem ő alkotta, hanem őt alkották oda fel, a falra. Persze, kissé mindig féljük őt, mint régente, ha szemvillatásával ezért-azért meg- megfeddett. Damján B. Sándor Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 21.Székely Fesztivál BudapestenMinden idők legnagyobb Székely Fesztiválját szervezzük meg Budapesten, 2015. május 1 – 3 között a Millenárisban. Elsődleges célunk az anyaországban élők számára bemutatni a mai Székelyföldet, minden értékével együtt. Emellett természetesen igazi székely vendégszeretettel várjuk a nagyvilágban szétszóródott valamennyi honfitársunkat is. A három nap során látogatóink megcsodálhatják kultúránkat és gasztronómiánkat, énekelhetnek és táncolhatnak velünk, megkóstolhatják kézműves ételeinket és italainkat, de ami talán a legfontosabb, megismerhetik a székely embert virtusával, észjárásával együtt. Megismerhetik annak a földnek lakóját, ahová minden magyarnak életében legalább egyszer el kell jutnia,. Bár vannak olyan erők, amelyek a létezését is tagadják, a Székelyföld még mindig nemzetünk gyöngyszeme, ringató bölcsője. A három nap során jelen lesz Csíkszék Gyergyóval, Háromszék, Udvarhelyszék és Marosszék a Székely Sóvídékkel, valamint Aranyosszék híres Torockójával. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter, védnöke Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere. Támogatónk az Emberi Erőforrás Minisztériuma, Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Parajdi Sóbánya, több civil szervezet és nagyon sok önkéntes. Kedves Barátaink, ne feledjék: május 1 – 2 – 3 SZÉKELY MAJÁLIS A MILLENÁRISON! Mindenkit meghívunk, mindenkit szertettel várunk! Senki sem hiányozhat, mert ezen a három napon ott a helyünk, mindannyiunknak. A Fesztiválszervezők nevében: Bajcsi István Lukács Csaba Domokos István Erdély.ma 2015. október 10.VI. Székelyföld NapokAz összefogás erősítése a cél Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója. Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot. A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András. A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője. Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is. A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon. A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok. Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön. Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 15.Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóraSáromberke és a Telekiek Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott. A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt. A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak. Sáromberkének két nagy utazója van A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész. A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia. A kötet méltatása A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos. A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár. A szerző vallomása Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen. A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg. A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg. Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből. Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 12.Székelyek a MillenárisonHáromszéktől Sóvidékig minden székely tájegység a legjobbat, a legszebbet vitte a II. Székely Fesztiválra a magyar fővárosba május 5–8. között, és elkápráztatta a Millenáris Park egyre gyarapodó közönségét. Idén Háromszék, tehát mi voltunk a fesztivál díszvendége. Szomszédaink, a csíkiak, gyergyóiak, udvarhelyszékiek is bemutatkoztak. Virtuális székely fürdővilág A csütörtöki előzetes a régiónkat bemutató tudományos konferencia volt székelyföldi gyógyturizmus témával. A természetes gyógytényezőket, ásvány- és gyógyvizeinket, mofettáinkat e sorok írója ismertette színes szemléltetőeszközökkel, mélyebben betekintve kincseink kihasználásának érdekes históriájába. A legújabb székelyföldi befektetésekről – Borszék születő kezelőközpontjáról, az alakuló Hargita megyei síparadicsom-láncolatról – Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke beszélt, A borvíz útja program háromszéki kezelőközpontjainak kezdőajánlatait Demeter István, az Aquasic igazgatója részletezte. A Székely Sóvidék gyógykincseiről, a szpeleoterápia bővítési elképzeléseiről pedig a székelyföldi származású Domokos István újságíró, a háromnapos rendezvény főszervezője, a Székely Szeretetszolgálat kurátora beszélt meggyőző érvekkel. A moziterem közönsége témába vágó filmekkel ismerkedett. Láthatták a Simon József– Vargyasi Levente–Kinda István mesterségekről készített kisfilmjeit, megismerhették Benedek Elek falujának működő vízimalmát, Olasztelek kovácsmesterét, a zabolai bácsokat és a nagyborosnyói téglavető cigányok életét. Kapunyitogatás vidámsággal Pénteken a Millenáris Park óriási színpadának tetején nyugati szél lebegtette a nemzeti és a székely lobogót. Tamás Sándor és Borboly Csaba, Kovászna, illetve Hargita megye tanácselnöke mondott köszöntőbeszédet. Tamás Sándor arról győzte meg a hallgatóságot, hogy a „székelyföldi borvízkincs valóságos nagyhatalommá fejleszthető”. Mihozzánk, vendégeihez szólt Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, székelyföldi élményeivel színezve beszédét, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke további támogatásáról biztosítva megnyitotta a fesztivált. Vásári forgatag Sátrak százaiban kínálták a legkiválóbb portékákat: népviseletet, emlék- és dísztárgyakat, kegyszereket. Szabócentivel méregette az atillákat rendelő férfiembereket Dávid Alpár bodosi szabómester. Odébb a legkiválóbb kisüstiket, párlatokat kínálták, a Küküllő mente legjobb borait, és Délkelet-Erdély gasztronómiai különlegességei illatoztak. A gyergyói Anita vendégház konyhája 21 ezer adag töltött káposztát adott el, a borzontiak nem győzték túrós puliszkával kiszolgálni a hazai ízek után tolongó nosztalgiázókat. A székely kolbásszal együtt fogyott az állítólag török eredetű készítmény, a mititej is. A sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglő hideg füstön ízesített húsaiért, húskészítményeiért, a háromszéki pityókás kenyérért, tejtermékért, sajtokért, ordákért és túróféleségekért kígyóztak a sorok. A közelben székföldi mézeit ajánlotta Fülöp László árapataki méhész, odébb Szántó József kézdivásárhelyi mézeskalácsos kínálta áruját. Kovászna Megye Tanácsa, a megyei művelődési központ, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, az Aquasic és a Vadon Egyesület pultjánál Előpatak természetes állapotban palackozott ásványvizét kóstolgatták, a gyomorbetegek a málnási Mária lúgos gyógyvizet bemutató standnál sorakoztak, ahol Tóth Árpád tulajdonos elmondta, hogy a porcelánüvegből készült palack segítségével ez a gyógyvíz megtartja állandóságát, s mint ilyen, rendelkezik országos állandósági bizonylattal. Itt állt a kívánságok fája egy nyereményjáték alapjaként, amelyre olyan személyek akasztották rá kívánságaikat, akik vidékünkre szeretnének ellátogatni nyáron. A nyertes egy Kommandóra készülő személy volt, akit a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület utaztat megyénk legmagasabban fekvő festői vidékére. Itt állították ki a háromszéki medvét is. Gyerekek százai pózoltak előtte, s miközben készült a fotó, szüleik arról meséltek, milyen is lehet egy mackómama, akit bocsai társaságában zavar meg hirtelenjében az ember. Standunknál feltehették a látogatók azt a különleges szemüveget, amelyben látni lehet Háromszék rangos rendezvényeinek helyszínét, az Óriáspince-tetőt, majd a Szent Anna-tavat és több más mesebeli honi táj többdimenziós virtuális képét. A Kovászna Megyei Művelődési Központ megyénk kézművestermékeinek keresztmetszetét külön sátorban mutatta be. Ott volt a székely péktermékeket készítő bodosi Dávid család, a széles körben ismert Ségercz Ferenc hangszerkészítő-muzsikus, Bagoly Zoltán csernátoni fafaragó, Haszmann Gabriella bútorfestő, Tóth Ilona és férje étfalvi új kerámiások. A látogató asszonyok között sikert arattak a bölönpataki fűzfacsigolya és gyékénykosarak, amelyek készítési módját Drăgan Alexe községi roma tanácstag ismertette, aki az ünnepre való tekintettel Alexe helyett Endre néven mutatkozott be vásárlóinak. Akinek kedve tartotta, ebben a sátorban nekifoghatott kézműveskedni. A háromszéki kézművessátrat meglátogatta Varga Mihály miniszter. A színpadon Három napon át szólt a zene, az ének, és ropták a táncot a Millenáris színpadán. Az Evilági Együttes A medve nem játék című mesével átszőtt, gyermekeknek szóló interaktív koncertje közönségsikert aratott, Csinta Samu kollégánk Plakátballada című egyszemélyes könyvbemutatója is sikeres volt; a szerző dedikált. Csíki, gyergyói és udvarhelyszéki szomszédaink az ünnepi asztalterítés mesterei voltak, flekken, kolbász és a legkiválóbb ételek özönét ontották, sátraiknál gyakran kínaiak, japánok és vietnamiak lestek a számukra különlegesnek tűnő falatokra, értetlenül duruzsoltak a kemény párlatok hatása alatt. Szombat az „elcsángáltaké” volt. Gyimesi és moldvai csángók énekei és tánczenéje elhallatszott a Széll Kálmán térig. Ott volt a színpadon Petrás Mária Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, fellépett a Virággyöngy moldvai csángó együttes és vezetőjük, Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó és a Népművészet Mestere. A Székely Fesztivál ezrekre rúgó látogatói között voltak, akik tolókocsival is eljöttek naponta, mert „ott kell lenni, fel kell őket pártolni”. Idős asszonyságok felöltötték régi székely ruhájukat, mások csángó ingeiket. Munkájuk miatt városban rekedt fiatalok mondták: gyertek, együnk egy jót, énekeljük ki magunkat, mint otthon! Az alkalmi énekes csoportok között olykor felhangzott a zalánpataki Préda Barna hegedűje. A borzonti sátor mögötti flekkensütők fölött megszólalt egy jelzőhang, bekapcsolt a főépület füstriasztója. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 4.Születésnapi beszélgetés Pávai Istvánnal – A Székelyföld felőlindulokSzékelyudvarhelyen született, Székelykeresztúron tanult, Csíkszeredában indult a pályája, s távlatilag a teljes magyar nyelvterület tánczenei áttekintését szeretné elvégezni a december 10-én 65 évet töltött, Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, Pávai István. Dunakeszin él, Budapesten dolgozik. Születésnapja apropóján hosszas telefonbeszélgetést folytattunk munkájáról és életútjának néhány állomásáról. – Édesapám, Pávai Ferenc, a fogságból hazatérve a háború után Székelyudvarhelyen dolgozott olyanszerű intézménynél, mint ma a Hagyományőrzési Forrásközpont. Mivel nem akart beállni a pártba, kihelyezték tanítani falura, sőt kétévente más-más faluba. Amikor megszülettem szüleim éppen Zetelakán laktak. Így Zetelaka volt az első lakhelyem, majd Siménfalva, aztán óvodáskoromban Székelykeresztúr következett, ahol egészen az érettségiig éltem. 1976 őszétől, amikor a Hargita Megyei Népi Alkotások Házánál kezdtem dolgozni, sokat jártam a megye falvait, s bárhová mentem, bemutatkoztam, rögtön kérdezték, hogy Pávai Ferencnek vagyok-e a fia. Őt arrafelé sokan ismerték. Egy-két év alatt is jó falusi kórusokat tudott létrehozni. – Édesanyja mivel foglalkozott? – Édesanyám korondi volt, de mivel nagyapámat mint malomtulajdonost kuláknak nyilvánították, édesanyámék, akik öten voltak testvérek, nem tudtak továbbtanulni. Később a szüleim elváltak, édesanyám Marosvásárhelyre került, s így már a gyermekkori vakációk idejéből vannak marosvásárhelyi élményeim is. Szűkebb szülőföldemnek a Székelyföldet érzem. Nem vagyok érzelmes típus, de amikor a Hargitához közeledek autózás közben, bármi legyen is az úti cél, azt érzem, hogy nem akarok tovább sietni, lassítok, nézem a tájat, és bárhol megállok, úgy érzem, otthon vagyok. – Egyértelmű, hogy zeneközelben született… – Édesapám többféle hangszert tanított, taníttatott. Ifjúkoromban viszont leginkább a gitár érdekelt. A székelykeresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottam, az öcsém is rockgitáros volt később, a húgom, aki most Angliában él, klasszikus gitárt tanult, édesapám hegedült, szóval a zene benne volt a családban. – Hogyan fordult a népzene felé? – Az egyetemi évek alatt Jagamas János és Szenik Ilona tanáraim hatására kezdtem népzenegyűjtéssel foglalkozni, majd megszületett bennem az a vágy, hogy a népzenekutatás legyen a hivatásom. Az a baráti társaság, akikkel később Csíkszeredában megalakítottuk a Barozda együttest, de mondhatnám úgy is, hogy mindazok a népzene- és régizene-együttesek, amelyek Erdély-szerte akkoriban létrejöttek, többnyire olyan zenészekből álltak, akik előbb gitároztak. Az volt az érdekes, hogy a rockzenével párhuzamosan felfedeztünk valami mást: a népzene eredeti formáit, és az előző századok Erdélyben divatos zenéjét, amit ma régi zenének nevezünk. Akik írtak a táncházmozgalomról, próbálták ezeket az akkoriban nálunk új irányzatokat olyan előzményekhez kötni, mint a két világháború közötti népdalterjesztő cserkészmozgalom, vagy az 1950–60-as évek színpadi néptáncmozgalma. Mi viszont a táncházat nem a színpadi néptánc folytatásaként hoztuk létre, hanem egy kicsit inkább annak ellenében. Az 1950-es években a kultúrában is kötelező volt a szovjet minták követése. Így az akkori színpadi koreográfiák nem adhatták vissza a magyar táncok improvizatív, kötetlen jellegét, és az azt kísérő zene sem adta vissza azt a keménységet, elemi erőt, ami, ha úgy nézzük, rokon a rockzenével, részben ugyanolyan érzelmi hatást vált ki. Emiatt a színpadra alkalmazás során a táncokat szinkronizálták, a zenét átdolgozták. Mi pedig a táncházban a népzene és a néptánc eredeti formájához akartunk visszatérni. – Ezzel már szinte el is jutottunk az első munkahelyéhez, a Hargita Megyei Népi Alkotások Házához. Ha jól tudom, a kollégái között táncmesterek is voltak, akik színpadi táncot oktattak. – Így van. De nem úgy kell érteni, mintha a színpadi feldolgozás valami rossz dolog lett volna. Hatásos volt, amit ők a színpadon alkottak, csak az nem az nem az volt, amit a népzene és a néptánc eredeti falusi környezetben jelentett. Amikor elbeszélgettem az akkori táncmesterekkel, Antal Miklóssal, Kosz Szilveszterrel, Toró Emillel Csíkszeredában, vagy Domokos Istvánnal, Lőrincz Lajossal, Szabó ÉvávalMarosvásárhelyen, akkor mindannyian elmondták, ők tudták, hogy milyen az eredeti forma, abban nőttek fel, de a kultúra akkori irányítói elvárták, hogy a színpadi koreográfia rendezett legyen. Például jöjjenek létre szép szabályos geometriai alakzatok a táncosokból, legyen hatásos befejezés stb. Minket, akkori táncházasokat, ez nem nagyon érdekelt. Felfedeztük falun az eredeti népzenét, az fogott meg minket, azt akartuk megtanulni, eredeti formájában visszaadni. Tehát a színpadi néptánctól függetlenül, azzal párhuzamosan, hoztuk létre a táncházmozgalmat. Eleinte a főnökeink is görbe szemmel néztek ránk, hogy ezzel mi a fenét akarunk, de aztán ránk kattant a bukaresti televízió magyar adása. Simonffy Kati és Csáky Zoli a Kaláka műsoraiban népszerűsítették a táncházat, majd következtek a székelyudvarhelyi táncháztalálkozók. Így egyre nagyobb lett a táncház médiatámogatottsága, s ez átbillentette az egészet oda, hogy nagyon divatos lett. – Szerepel az életrajzában, hogy egy évet a csíkszeredai művészeti népiskolánál is működött… – Az utolsó csíkszeredai évemet ott töltöttem. Családi okokból mentem át oda. Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim idején zenetudományi szakot végeztem, ez több évig tartott, mint a tanári, így a feleségem egy évvel hamarabb végzett, és már az egyetem alatt megszületett az első gyerekünk. A feleségem Maros megyében, Bonyhán tanított, amikor Kolozsváron utolsó éves voltam. Egy év múlva Csíkszeredába kerültem, ő még egy ideig szintén Bonyhán volt. Amikor végre összekerült a család, a Népi Alkotások Házában végzett munkám miatt állandóan terepen voltam, jártam a megyét, keveset voltam velük. Ezen a helyzeten akartam változtatni, amikor a művészeti népiskolához kértem át magam, de aztán egy év múlva már Marosvásárhelyre hívtak, a Maros Művészegyütteshez, mert szerették volna, hogy ez a táncházas szemlélet a színpadi műsorokban is megjelenjen. A rábeszélésemben Lőrincz Lajos koreográfusnak és Tóth Erzsébet népdalénekesnek volt nagyobb szerepe, de családi okok is segítettek a döntésben, édesanyám és a feleségem szülei Marosvásárhelyen laktak, így odaköltöztünk. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy elmentem Csíkszeredából, hogy elszakadtam a Barozda együttestől, a csíkszeredai Régizene Fesztiváltól. De a sorsot nem lehet kiszámítani. A Barozda tagjai 1986-ban Svédországba disszidáltak, mert itt teljesen ellehetetlenült a helyzetük a zaklatások miatt, és ha Csíkban maradtam volna, akkor lehet, hogy velük megyek. Így viszont nem kerültem olyan messzire a szülőföldemtől. – Végül meddig élt Erdélyben? – Már 1992-ben hívtak Budapestre a Néprajzi Múzeumba. Az a diákkori vágyam, hogy főállásban népzenekutatással foglalkozzam, valóságközelbe érkezett, de jobban szerettem volna, ha erre itthon adódott volna lehetőség. Ezért 1992-től 1994-ig próbáltam elérni, hogy itthon olyan munkahelyet találjak, ahol zenetudományi kutatásaimat hivatásszerűen végezhetném. Igazi népzenekutatói állás csak Kolozsváron volt a Folklórintézetben, ott érdeklődtem, de nem biztattak távlatilag sem, hogy oda bekerülhetnék. A marosvásárhelyi akadémiai fióknál is próbálkoztam, ott is sikertelenül. Így végül elfogadtam a budapesti meghívást. – Végül hány éves lett, amire megtalálta a helyét? – 42 éves voltam, amikor hivatásos népzenekutató lehettem. 25 éves koromtól 42-ig itthon alig publikáltam, kutatói állás hiányában leginkább a terepkutatással, tehát népzenegyűjtéssel tudtam foglalkozni, és addigra már több száz órát kitevő gyűjteményem alakult ki, aminek a feldolgozására szabadidőben nem volt lehetőség. Az első könyvem kéziratát 1986-ban vittem a Kriterionhoz, de éppen akkoriban hoztak olyan döntést, hogy Romániában nem jelenhettek meg további magyar néprajzi munkák, így a kéziratot visszaadták. 1990 után újra próbálkoztam, de akkor meg a Kriterion anyagi helyzete nem tette lehetővé a kiadást. Ezért jelent meg aztán Budapesten. Ott ennek a könyvnek sikere lett, és ez is közrejátszott abban, hogy elhívtak oda dolgozni. – Azóta viszont rengeteget publikált. Most éppen hány munkahelye van? – Amint említettem, a Néprajzi Múzeumnál kezdtem, de az első munkanapomon bementem az MTA Zenetudományi Intézetbe, ahol már ismertem több kollégát, és jeleztem, hogy mostantól a Néprajzi Múzeumban találnak, ha szükség van rám. Dobszay László, a Népzenei Osztály akkori vezetője pár perc múlva utánam jött a folyosón, és azt kérdezte, nem akarok-e ott is dolgozni fél állásban, így kezdettől ott is dolgoztam, és mostanra már ez a fő munkahelyem. Sebő Ferenc kezdeményezésére 2001-ben létrejött a Hagyományok Háza, és áthívtak oda egy népzene-archiválási részleget kialakítani és vezetni. Így akkor a múzeumról le kellett mondanom. 2007-ben a Zeneakadémián létrehoztuk a Népzene Tanszéket, ahol a kezdetek óta magyar népzenekurzusaim vannak. Ezenkívül a Zenetudományi Tanszéken az etnomuzikológia szakosoknak vagyok főtárgytanára. Belőlük potenciális népzenekutatókat képezünk, ami azért újdonság, mert Kodály halálától mostanáig szünetelt az ilyenfajta képzés Magyarországon. – Említett már gyűjtést, archiválást, s úgy tudom, nemrégiben éppen az archiválásról tartott képzést Csíkszeredában… Mennyiben változtatta meg ezeket a munkaterületeket a számítógép? – Nagyon megváltoztatta és ezzel szerencsém volt. A székelykeresztúri gimnáziumban kiváló matematikatanárom volt Márton Péter, kiváló osztálytársaim, akik közül később többen matematika és más reál szakos tanárok lettek. Érettségi előtt eredményeim alapján tőlem is azt várták a tanáraim és a szüleim, hogy ilyen pályára menjek. Én viszont a zenét választottam, de adva volt a reál szakos gondolkodásmódom, és amikor a Marosvásárhelyi Rádióhoz 1990-ben hoztak ajándékba egy számítógépet, rögtön elolvastam a használati utasítást és elkezdtem rajta dolgozni. Később a Magyar Rádióval volt jó kapcsolatunk, és Jászberényi Emese többször küldött Budapestre tapasztalatcserére. Ott tanultam adatbázis-kezelést, és létrehoztam a Marosvásárhelyi Rádió első hangtári adatbázisát. Közben saját számítógépet vettem, megtanultam a digitális kottagrafikát, sőt a hardverszerelést is. Számítógép-használat terén, úgy érzem, felveszem a versenyt a fiatalokkal. – Én nem is a kora miatt tettem fel ezúttal a kérdést, hanem mint módszer, mint lehetőség mit adott hozzá például az archiváláshoz? – A publikációim több esetben adatbázist is tartalmaznak, sőt most a legutóbb megjelentA Sóvidék népzenéje című kötet is egy szép könyvnek néz ki, de tulajdonképpen a lényege nem a könyv, hanem a mellékelt DVD, amin egy adatbázis van, ahonnan komplex módon lehet visszakeresni a népzenei gyűjteményt. Ez az, amit egy könyvben nem lehet megcsinálni. Nagyon sok mutatót kell egy könyv végére tenni, hogy mindenféle szempont szerint egyenként kereshessünk, és akkor is nehézkes lesz a használat. A számítógépes adatbázis esetében kombinálni lehet a szempontokat, fogalmi hierarchiát lehet kialakítani, és ez rendkívül fontos egy több százezernyi nagyságrendű népzenei anyagnál, mint amilyen a Zenetudományi Intézetben található. – Mennyire jut ideje mindezek mellett a családjára? – Van öt gyermekem és négy unokám. Az első házasságom Marosvásárhelyen válással ért véget, abból van két gyermekem, a második házasságból szintén kettő, ami viszont tragikusan végződött, mert a feleségem negyvenéves korában rákban elhunyt. A harmadik házasságomból van egy kislányom, aki most tizenegy éves. Ez a család. Hogy mennyire jut idő? Több idő kellett volna, kellene rájuk. – Távlati tervei? – Még nagyon sok publikációs tervem van, főleg a népi tánczenéhez kapcsolódóan. Ennek szeretném a dialektológiai rendszerét kidolgozni, ha erre időt és erőt ad a jó Isten, akkor az egész magyar nyelvterületre vonatkozóan. A Sóvidék népzenéje című kiadványom ennek a tervnek a része, tehát a Székelyföld felől indulok, előbb annak szeretném elvégezni a népzenei áttekintését, s azután haladnék nyugati irányba a többi területre. Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 9.Gyergyószék a díszvendég Székelyföld és Budapest „randiján”MTI – Gyergyószék települései a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a fesztivál fővédnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a kormány mindig is a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodott, és felelősséget érzett nemcsak a magyarországi népességért, hanem azokért is, akik határon túl vallják magukat magyarnak. Hangsúlyozta: az első, 2015-ös fesztivál megszervezése jelentette az igazi kihívást. Felidézte, hogy amikor az azóta elhunyt Bajcsi István felkereste a rendezvény ötletével, még bizonytalan volt abban, hogy érdemes-e ebbe belevágni, de meggyőzte őt erről, a siker záloga a szervezők hite, komoly munkája volt. Arról beszélt, hogy az első évi 20 ezres, majd a tavalyi 30 ezres látogatószám után az idén tovább nőhet az érdeklődés, bár lassan a helyszín befogadóképességének határait feszegetik. Ez a rendezvény Székelyföld találkozása Budapesttel” – fogalmazott, hozzátéve: a fesztiválon a budapestiek és az ország más részéről ide érkezők megismerhetik Székelyföldet, hagyományait, termékeit, áruit, kultúráját, idegenforgalmi lehetőségeit és vállalkozóit, akik képesek egyre inkább versenyképes termékeket gyártani. Olyan gazdasági rendszert kell kialakítanunk, amibe természetesen illeszkedik bele egy székelyföldi, egy vajdasági vagy éppen egy kárpátaljai vállalkozó, vállalkozás – mondta Varga Mihály. Domokos István, a fesztivál szervezője elmondta: a rendezvény gasztrokulturális jellege az idén sem változik, a három nap alatt kulturális, gasztronómiai és kézműves kiállítók jelennek meg, ők mutatják be Székelyföldet minden értékével, szépségével együtt. A kulturális programokról elmondta: minden nap egy-egy megye – Hargita, Kovászna, Maros megye – mutatja be kulturális értékeit, folyamatos programokkal jelentkezve a Millenáris park több helyszínén. Elmondta: több mint száz kézműves termelőt hívtak meg, akik mintegy 1300 terméket hoznak el a fesztiválra és a rendezvényen maguk a termelők állnak a pultok mögött. A fesztivál vendégei megismerkedhetnek a székely gasztronómia kínálatával, meg lehet kóstolni többek között a székely töltelékes káposztát, az ordás palacsintát, sajtokat, kolbászokat és a kürtős kalácsot is. Elviszik Budapestre azokat a pálinkákat is, amelyek ezer méter feletti magasságban termő vadgyümölcsökből, áfonyából, galagonyából, csipkebogyóból készültek. Kiemelte: az idén a turisztikai szempontból fontos székelyföldi helyszíneket is bemutatják a rendezvényen. Láng Zsolt II. kerületi polgármester, a fesztivál védnöke hangsúlyozta: a Millenáris park harmadszorra házigazdája a rendezvénynek, amellyel immár hagyományt teremtettek. „Bízom benne, hogy minden egyes évben még nagyobb, még szebb lesz ez a fesztivál és még szorosabbá teszi azt az együttélést, amire kárhoztatva vagyunk a Kárpát-medencében” – fogalmazott. A rendezvény védnöke még Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke. A fesztiválról további információ a rendezvény honlapján érhető el. Krónika (Kolozsvár) 2017. november 3.Magyar szórványnapi rendezvények Arad megyébenAz Arad megyei magyar szórványnapi rendezvények sorozata A mi forradalmunk, amely megrengette a világotcímű tárlat megnyitásával indít, november 11-én, szombaton 16 órától az RMDSZ-székházban. Ez Székely Kornél grafikusművész ünnepi munkáiból tevődik össze, 16 roll-up pannó, összesen 14 méteres felületen, nagyon látványos és igényes kidolgozással eleveníti fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit több mint 60 év távlatából. A kiállítás meghívottja Tóth Péter Lóránt Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó, aki 56-os versekkel színesíti a megnyitót. Az eseményt támogatja a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi irodája. Szintén november 11-én, szombaton Borossebesen, az Onix panzióban szórvány bál lesz, a hangulatot a Meteor zenekar biztosítja, a bált megelőzően 19 órától Tóth Péter Lóránt Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel Arany János- és Szent László-versekkel szórakoztatja a borossebesi közönséget. A szentleányfalviak november 12-én, vasárnap 16 órától élvezhetik Arany János balladáit a református imaházban, Tóth Péter Lóránt előadásában. Nem mondhatom el... címmel november 13-án, hétfőn 11 órától a Csiki Gergely Főgimnáziumban a csikys diákoknak és tanáraiknak Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondó és Tóth Péter Lóránt közös produkciójára kerül sor. Délután 18 órától az Aradi Bábszínházban az aradi közönség ingyenesen tekintheti meg a két neves versmondó előadását. Az előadás témája Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes, Arany János, Petőfi Sándor, Utassy József, Faludy György, Kányádi Sándor és Domokos István versei, hiszen úgy érzik az előadók, hogy a nyolcvan-száz éve megélt és megírt szövegek a XXI. század embere számára is időszerűek. A verseket flashmob vetítések színesítik. A közel félszáz bemutatónál tartó versszínházi estet láthatták már Szabadkán, Zentán, Újvidéken, Szegeden, Gyöngyösön, Budapesten és a Szarvasi Vízi Színházban is. Szapáryligeten november 18-án, szombaton 20 órától a helyi kultúrotthonban bál lesz, ahol a talpalávalót a Royal Team zenekar húzza. Végül november 26-án, vasárnap 17 órától Református Szórványnap Lippán. A reformáció 500. évfordulója alkalmával az Aradi Református Egyházmegye emléktáblát avat a lippai református templomban, a vidék reformátorának, Szegedi Kis Istvánnak. Szegedi Lippán tanult, később a lippai református iskolának tanára is volt. Az egyházmegyei Reformáció 500-as rendezvénysorozat méltó záróakkordja kíván lenni e rendezvény, amelynek a mindössze 20 lelket számláló lippai református gyülekezet ad otthont. A rendezvény programja: 17 órakor istentisztelet – igét hirdet nt. Módi József az aradi református egyházmegye esperese. Az istentiszteleten ünnepi énekszolgálatok hangzanak el, valamint köszöntések. 18 órakor előadás: Ősz Előd (az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa): Szegedi Kis István és a magyar reformációcímmel. 19 órától a Szegedi Kis István-emléktábla leleplezése, a gyülekezet megáldása. 19.30 órától szeretetvendégség. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
